Hlavná stránka
Novinky
Biológia Olimpiász🍀💚🦠🧬
3 lelkes tanulónk a 7.T osztályból - Balog Zsanett, Szabó Viktória és Petrusz Rebeka - megmérettette magát a Biológia Olimpiász iskolai fordulóján, ahol kiemelkedő eredményeket értek el. Büszkék vagyunk rájuk, és izgatottan készülünk a következő fordulóra.
🌼🐝 Tavaszi zsongás az alsó tagozaton 🐝🌼
🐝 A mai napon a tavaszé és a szorgos méhecskéké volt a főszerep intézményünkben. A délelőttre tavaszi dalocskákkal hangolódtunk. Ezután egy különleges utazásra indultunk a méhek csodálatos világába. Vendégünk, Žitňár Csaba méhész, izgalmas történetekkel és élményekkel hozta közelebb hozzánk, milyen is a méhészek mindennapi élete, és hogyan készül az aranyló, illatos méz. 🍯✨
Tavaszi hosszú túra a szelek szárnyán
Túrabakancs a lábakon, hátizsák a vállakon. Így indult útnak iskolánk felső tagozata március
19-én reggel. Célállomásunk az Egy fa kilátó, ahová 7 km-es gyalogút, majd erdei út vezetett.
Lépteinket a természet madarainak varázslatos éneke kísérte. Az itt-ott kikandikáló martilapu
pedig sárga színével jelezte a tavasz érkezését.
Lelkes kis csapatunk a szél szárnyán, kincseket keresve, mint a szív alakú kő, avagy kétágú
fagally, érte el a túra legmagasabb pontját. A bátrabbak a kilátó legfelső szintjét megmászva
gyönyörű panorámában részesülhettek.
Ezt követően újabb erőt gyűjtve, megkezdtük ereszkedésünket. Vissza-visszatekintettünk még
a délcegen álló kilátóra, aztán elnyelt minket maga az erdő.
Kenguru Nemzetközi Matematikai Verseny 🦘📐
Március 25-én került megrendezésre a Kenguru Nemzetközi Matematikai Verseny, amelyen az alsó tagozatról összesen 53 tanuló vett részt, a felső tagozatról pedig 21 tanuló.
Büszkék vagyunk minden résztvevőre, hiszen már a versenyen való indulás is szép teljesítmény!
Tavaszi sportnap
Szerdán mozgalmas sportnapot tartottunk az alsó tagozaton. A napot egy fontos, mégis izgalmas tűzvédelmi gyakorlattal indítottuk, ahol mindenki ügyesen és fegyelmezetten vett részt. Ezután közös bemelegítéssel készítettük fel izmainkat a további programokra. A délelőtt során egy kellemes egészségügyi sétán is részt vettünk, ahol a friss levegőn sétálva töltődtünk fel.
Iskolaváró
342026. március 13-án, a feledi Óvoda közreműködésével és a Rákóczi szövetség támogatásával iskolaváró családi napra került sor, melynek célja az volt, hogy a nagycsoportos óvodások és szüleik betekintést nyerjenek az iskola életébe, és a tanulók szülei megoszthassák tapasztalataikat a leendő elsősök szüleivel. A gyerekek az iskolában játékos környezetismeret és matematika órán vettek részt, majd a tornateremben küzdötték le a kalóz élet akadályait. A továbbiakban a feledi kultúrházban a Máté Borbás Orsolya által vezetett Gömöri Virtus néptánccsoport előadása adta meg az alaphangot a vidám délutánhoz. Kézműves foglalkozások tarkították a programot, melyeken részt vett gyermek, szülő és pedagógus egyaránt.
Staňte sa naším fanúšikom
Ismerd meg az iskolánkat!
Jedálny lístok
- Streda03. 01.
- Obedzatiaľ žiadne údaje
- Štvrtok04. 01.
- Obedzatiaľ žiadne údaje
- addInfo01. 01.
- Zatvorené
